HJK Tömjén Kivonat

Kiszerelés: 200 ml
Javasolt napi adag: 20 ml

  • Krónikus ízületi és izomgyulladás tüneteire
  • Ízületi porckopás esetén
  • Fájdalomcsillapításra és gyulladások csökkentésére
  • Rosszindulatú folyamatok elleni védekezésben
  • Idegi eredetű fájdalmak esetén

12 500 Ft

„Fantasztikus az, amit Önök tesznek azért, hogy az emberek visszatalálhassanak az eredetekhez. Bármi egyéb egészségügyi probléma is merül fel nálam a jövőben, az első lépésem az lesz, hogy Önöknél keresek rá megoldást.”

Ibolya

65 éves

„A kúra végére a fájdalmaim jóval ritkábban jelentkeztek, és intenzitásuk is jelentősen csökkent. Természetesen nem álltam le a fogyasztásával, és mára kijelenthetem, hogy a gyomrom rendbe jött, az étvágyam kifogástalan. És ezt nagyon köszönöm Önöknek!”

Imre

58 éves

„Fájdalmak erősödése esetén azonnal bekentem a hátam, így volt nap, amikor háromnál többször is lekezeltem a sajgó részeket. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyors felépülés, és a fájdalmak elviselhetővé tételében a csodakrémnek jelentős szerepe volt.”

Erzsébet

77 éves

Mit tudunk a tömjénről?

A tömjén a Boswellia fa törzséből származó, megkeményedett, gumiszerű anyag (gyanta). Ez a fa jellemzően India, Afrika és a Közel-Kelet száraz, hegyvidéki régióiban nő.
A Boswellia serrata, más néven indiai tömjén aromás olajairól és számos triterpénsaváról, a boswellinsavakról ismert, illóanyagai belélegezhetők, illetve bőrön keresztül felszívódik, vagy étrend-kiegészítőként is alkalmazható. Ezek a hatóanyagok a forrásai a tömjén erőteljes egészségtámogató tulajdonságainak.

E-szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

E-Szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

Hogyan alkalmazzuk a HJK Tömjén kivonatot?

Napi 20 ml kivonatot valamilyen gyümölcslébe teába, esetleg vízbe öntve fogyassza el – lehetőleg – reggel. A 10 napos kúra után a készítmény fogyasztása többször is megismételhető. A készítményt használat előtt alaposan fel kell rázni!

Gyakran Ismételt Kérdések

A HJK Tömjén kivonat kizárólag tömjént tartalmaz?

Nem, hiszen ez is egy komplex készítmény, a többi HJK gyógynövény kivonathoz hasonlóan. A készítmény alkoholos-vizes kivonatban tartalmazza a tömjéngyanta (Boswellia serrata) mellett a feketeköménymag, a rostkendermag és a vörös szőlő mag- és héj kivonatát egy humin-fulvosavas komplexben.

Melyik Regenerációs Program tartalmazza a Tömjén kivonatot?

Két HJK Regenerációs programban is szerepel a HJK Tömjén kivonat: Dohányzás és következményei Regenerációs Program és a Gyulladások és fájdalmak elleni Regenerációs Program része.

Milyen esetekben javasolt a tömjén?

  • Krónikus ízületi és izomgyulladás tüneteinek enyhítésekor
  • Ízületi porckopás esetén
  • Fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés esetén
  • Rosszindulatú folyamatok elleni védekezésben
  • Idegrendszeri gyulladások kiegészítő kezelésében

Miért tartalmaz minden HJK gyógynövény kivonat huminsav - fulvosav komplexet?

A készítményeink megalkotása során igyekeztünk minden alapanyagot az emberi szervezet számára leginkább hasznosítható formába helyezni. A közel 3 hétig tartó alacsony hőmérsékleten történő kivonás kedvez a huminsav és fulvosav kelátok képződésének, így minden termékünkben kihasználjuk ezt a rendkívüli hatást.

HJK kivonatok

Több évszázados ismeretanyaggal alátámasztott gyógynövényekből, azok magjaiból készítünk szinergikus hatású folyékony étrend-kiegészítő kivonatokat, melyek a legtermészetesebb formában tartalmazzák a növény minden értékes összetevőjét. A gyógynövények tudományosan összeállított kombinációja létrehozza a szinergiát. Az egységben működő gyógynövények egymás hatását támogatva fejtik jótékony hatásukat, amely így több mint csupán a részek összege.

HJK10 Szinergikus étrend-kiegészítő ital

Szervek regenerációjára, gyógyulás serkentésére, immunrendszer erősítésére, emésztés támogatására, energiaraktárak feltöltésére

HJK Általános Krém

Bőrünk problémáira, mozgásszervi sérülésekre, ficamokra, rándulásokra, gyulladáscsökkentésre, bőr regenerációjára

HJK Fermentált Szója Kivonat

Vérrögképződés (trombózis) megelőzésére, szívinfarktus, stroke megelőzésének támogatására