Daganatok Megelőzése Regenerációs Program

  • daganatos sejtelváltozások kialakulása ellen

  • anyagcserezavarok okozta „elsavasodás” megelőzésére

  • gyulladásos folyamatok kontrollálására

61 465 Ft

„Fantasztikus az, amit Önök tesznek azért, hogy az emberek visszatalálhassanak az eredetekhez. Bármi egyéb egészségügyi probléma is merül fel nálam a jövőben, az első lépésem az lesz, hogy Önöknél keresek rá megoldást.”

Ibolya

65 éves

Elsősorban szeretnék köszönetet mondani a termékükhöz, ami segített nekem a hónapokon át tartó betegségemből való felépüléshez. Az önök által összeállított csomag segített az immunrendszerem erősítésében és szemem mielőbbi javulásában. Mindenkinek szívesen ajánlom az Önök által forgalmazott termékeket.

Mészáros Zoltán

„A kúra végére a fájdalmaim jóval ritkábban jelentkeztek, és intenzitásuk is jelentősen csökkent. Természetesen nem álltam le a fogyasztásával, és mára kijelenthetem, hogy a gyomrom rendbe jött, az étvágyam kifogástalan. És ezt nagyon köszönöm Önöknek!”

Imre

58 éves

Javasolt alkalmazás a Daganatok Megelőzése Regenerációs Programhoz

A programban elsőként  a HJK Tömjén kivonatot kell fogyasztani, napi 20ml-es mennyiségben, 10 napig. Ezt követően a HJK Rostkender kivonatot további 10 napig, szintén napi 20ml-es adagolással bevenni.

A program kezdetekor javasolt a HJK10 Szinergikus étrend-kiegészítő ital elkezdése is – párhuzamosan az első ajánlott termékkel – napi 20-25ml adagban. Érdemes az együtt alkalmazott kivonatokat a nap folyamán külön napszakban elfogyasztani!

Javasolt a kúrát évente több alkalommal ismételni!

HJK Tömjén kivonat

Krónikus ízületi és izomgyulladás tüneteire, ízületi porckopás esetén, fájdalomcsillapításra és gyulladások csökkentésére.

HJK Rostkender kivonat

Szervezet táplálására, szívbetegség kockázatának csökkentésére, menopauzás tünetekre.

HJK 10 Szinergikus étrend-kiegészítő ital

Szervek regenerációjára, gyógyulás serkentésére, immunrendszer erősítésére, emésztés támogatására, energiaraktárak feltöltésére.

Regenerációs Program

A nyugati orvoslás a rákos megbetegedések megelőzhető okaként számos tényezőt felsorol, úgymint környezeti karcinogének, dohányzás, fertőzések, alkoholfogyasztás, túlsúly, életkor, ám a számítások szerint ezek az összes rákos halálozásnak mindössze csak a 40-50%-áért felelősek. Ha tehát minden ártó hatást megszüntetnék, még mindig megmaradna a rákhalálozás fele. Milyen rejtélyes ok magyarázza ezt a maradék 50%-ot? A kérdés azért jogos, mert a természeti népek körében a rák gyakorlatilag ismeretlen.

E-szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

E-Szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

Daganatos megbetegedésekről

Ha keressük a rejtélyes okot, elég csak a rákstatisztikák alakulását megnézni. A nyugati társadalmakban a 20. század során pontosan ilyen mértékben nőtt meg az életmódunk megváltozása következtében járó anyagcserezavarok mértéke. A stresszes életmód által létrejött krónikus gyulladás, mint közös faktor tehető felelőssé a daganatok kialakulásáért, mint legfőbb kockázati tényező.

Rosalie David professzornő pedig, aki egy nemrégiben publikált írás társszerzőnője, a következőt állítja:
„Természetes környezetünkben semmi nem okozhat rákot. Ebből az következik, hogy egy saját magunk által előidézett kórról van szó, mely a környezetszennyezésnek, valamint az étrendünkben és az életvitelünkben bekövetkezett változásoknak tudható be.”

Bár a rák számos különböző betegség gyűjtőfogalma, a rákos megbetegedéseknek mégis vannak bizonyos közös jellemzőik, mint például a programozott sejthalállal (apoptózis) szembeni ellenállás, a sejtosztódás tartós fennmaradása és az energiaanyagcsere átprogramozódása. (A rákos sejtekben a mitokondriumok működése háttérbe szorul, ehelyett a ráksejtekben a cukorból egy ősibb, primitívebb módon, fermentációval nyernek energiát.)
Először vizsgáljuk meg az elsőt: a programozott sejthalállal szemben szerzett ellenállást. Normális esetben azok a sejtek, amelyek a sejtosztódás során elbuknak bizonyos sejtellenőrző pontokon, pl. mert valami hiba keletkezik bennük, programozott sejthalálra vannak ítélve, ami a sejtek öngyilkosságának egy formája. Az elhalás úgy történik, hogy a sejtek lassan összezsugorodnak, de a környező szöveteket érintetlenek maradnak („nem hirtelen halált halnak, hanem lassan szenvednek ki”).

Számtalan vizsgálat bizonyítja (3), hogy az apoptózis természetes akadályt képez a rák kialakulásának útjában, és fordítva, az apoptózis elnyomása elősegíti a daganatképződést. A programozott sejthalál azt jelenti tehát, hogy a sejtekbe be van épülve olyan mechanizmus, amely a hibás sejteket felszámolja. A ráksejtek keletkezésének útja az, hogy egyes „hibás” sejtekben az önmegsemmisítési program sérül, ezért halhatatlanokká válnak, és genetikai mutációk halmozódnak fel bennük. Bizonyos mutációk aztán életképes és szaporodni képes sejteket eredményeznek, ők a ráksejtek. A hagyományos nézetekkel ellentétben azonban a genetikai mutációk felhalmozódása nem elegendő a rák kialakulásához; a tumor mikrokörnyezetét is figyelembe kell venni.

Ellentétben a programozott sejthalállal, az elhalás a haldokló sejt szétesésével vagy felrepedésével jár, ami után gyulladáskeltő citokinek szabadulnak fel és jutnak be a környező szövetekbe, hasonlóan egy szupernóva felrobbanásához. Az elhaló sejtek a sérült területre gyulladásos immunsejteket toboroznak, amelyek aktívan elősegíthetik a tumorképződést, mivel jelentős részük képes az angiogenezisre, azaz az új erek létrehozására. (A helyi gyulladás mindig vérbőséggel jár!) Más szóval a nekrotikus sejthalál azáltal teszi lehetővé a tumor növekedését, hogy gyulladásos sejteket gyűjt maga köré, amelyek növekedést serkentő faktorokat juttatnak a túlélő sejtekhez.

A tumor mikrokörnyezete nem-rákos sejtekből és molekulákból áll, amelyeket azonban a rák gyakran a cinkosaivá tesz. Ha ebben a mikrokörnyezetben a sejthalál domináns formája az apoptózis, és nem a nekrózis, akkor ez a mikrokörnyezet képes lehet megakadályozni a rák kialakulását. A rákot elsősorban nem mutációk okozzák, hanem a tumor mikrokörnyezetétől függ, hogy kialakul-e vagy sem. Akkor vajon az egyes ember makrokörnyezete hogyan befolyásolhatja a sejtek mikrokörnyezetét? Vajon a táplálkozás segíthet-e az apoptózis megfelelő szintjének a fenntartásában?

„Az immunrendszerünk megpróbál megvédeni minket a különböző veszélyektől, köztük a ráktól is” – állítja Karin Pelka, a Gladstone-UCSF Institute of Genomic Immunology kutatója. „Csakhogy a ráksejtek folyamatosan mutálódnak annak érdekében, hogy kicselezzék az immunrendszert.

Gyakran Ismételt Kérdések

Mikor érdemes elkezdeni egy HJK Regenerációs Programot?

Egy regenerációs program elkezdéséhez nem szükséges különösebb előkészület. Előnyös, ha a szervezet fel van töltve néhány alapvető vitaminnal (főleg C és D vitaminnal), ásványi anyagokkal. Ezt a feltöltést lehet párhuzamosan is indítani a kiválasztott Regenerációs Programmal. Megfelelő folyadékbevitel és minőségi alvásidő szintén támogatja a Regenerációs Programot.

Hogyan válasszam ki melyik programra van szükségem?

A weboldalon található a Nyavalya kereső kvízünk, ahol a 20 kérdésből álló kérdőív kitöltése után, egy konkrét javaslattal segítjük a döntést. A Regenerációs Programok menüpontban pedig részletes leírások olvashatók arról, hogy kinek javasoljuk a programot.

Mennyi ideig kell csinálnom egy Regenerációs Programot?

Egy Regenerációs Program hossza általában 40-50 nap.

Kell-e ismételni a kiválasztott Regenerációs Programot? Ha kell, mennyi idő múlva javasolt? javasolt?

A HJK Regenerációs Programjait érdemes évente további 1-2 alkalommal ismételni.

Több programot is végig lehet csinálni egymás után?

Ha több Regenerációs Programot tervezel elvégezni, célszerű 4-8 hetes szünetet tartani a két program között, hogy elegendő időt adjunk a szervezet regenerációs mechanizmusainak. Több program is választható egy évben, és azok ismételhetők. Ha hosszabb időszak (4-6 hónap) telik el a Regenerációs Programok között, érdemes lehet egy palack HJK10-t elfogyasztani a választott program előtt.

Meg tudom vásárolni kedvezményesen a HJK Regenerációs Programhoz tartozó termékeket?

Igen. A Regenerációs Programokhoz tartozik egy Regenerációs Csomag, amelyet kedvezőbb áron lehet megvásárolni, mint ha az egyes termékeket külön-külön választanánk ki.

HJK Regenerációs Programok

Dohányzás és következményei Regenerációs Program

Aktív és passzív dohányzás esetén, dohányzás által okozott szabadgyök hatás ellen, gyulladáscsökkentő és májregenerációs hatóanyagokkal.

Oxidatív Stressz Regenerációs Program

Felgyorsult öregedési folyamatok lassítására, stressz okozta krónikus gyulladásos folyamatok esetén, csökkenő regenerációs képesség támogatására.

Gyulladások és fájdalmak elleni Regenerációs Program

Általánosan erős gyulladáscsökkentésre, fájdalmas ízületi területek kezelésére, idegi eredetű fájdalmak esetén a regeneráció beindítására.