HJK Antioxidáns Kivonat

Kiszerelés: 200 ml
Javasolt napi adag: 20 ml

  • érrendszer védelmére
  • idegrendszeri kimerültségre
  • immuntámogatásra
  • energiaraktárak feltöltésére

8 600 Ft

„Fantasztikus az, amit Önök tesznek azért, hogy az emberek visszatalálhassanak az eredetekhez. Bármi egyéb egészségügyi probléma is merül fel nálam a jövőben, az első lépésem az lesz, hogy Önöknél keresek rá megoldást.”

Ibolya

65 éves

„Továbbra is igyekszem egészségesen étkezni, de a HJK Antioxidáns kivonatának rendszeres fogyasztásával úgy érzem, mindent megteszek azért, hogy a napi bevitel teljesüljön. Ennek érezhető hatásaként aktívabbak a napjaim, és a korábban könnyen ledöntő kósza náthák elkerülnek.”

Éva

„A kúra végére a fájdalmaim jóval ritkábban jelentkeztek, és intenzitásuk is jelentősen csökkent. Természetesen nem álltam le a fogyasztásával, és mára kijelenthetem, hogy a gyomrom rendbe jött, az étvágyam kifogástalan. És ezt nagyon köszönöm Önöknek!”

Imre

58 éves

Hogyan hat szervezetünkre az oxidatív stressz?

Életmódunkkal, életviteli és étkezési szokásainkkal sajnos magunk teszünk legtöbbet a testünkben keletkező káros folyamatok beindulásáért. A szervezetünket érő külső környezeti hatások (környezetszennyezés, toxinok, elektroszmog, sugárzások stb.), valamint a belső tényezők, mint maga az anyagcsere reaktív melléktermékei, vagy éppen a stressz, nap mint nap milliónyi „szabadgyököt” termelnek.

Az emberi sejteket érő leggyakoribb támadások, ezeknek a reaktív anyagoknak tulajdonítható, legfőbb jellemzőjük a gyors reakciókészség, mellyel a célmolekula (élő sejt) struktúrájában és funkciójában változást okoznak. Ha a szabadgyököket termelő folyamatok túlsúlyba kerülnek, akkor hosszútávon károsító/lebontó folyamatokat indíthatnak el. A szervezet antioxidáns védő rendszere hivatott az egyensúly fenntartására, melynek fontos elemei a táplálékkal bevitt „védőmolekulák”, antioxidánsok, enzimaktivátorok.

E-szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

E-Szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

Hogyan használjuk a HJK Antioxidáns Kivonatot?

Naponta 20 ml kivonatot valamilyen gyümölcslébe teába, esetleg vízbe öntve fogyassza el – lehetőleg – reggel. A 10 napos kúra után a készítmény fogyasztása többször is megismételhető. A készítményt használat előtt alaposan fel kell rázni!

Gyakran Ismételt Kérdések

A HJK Antioxidáns kivonat kizárólag vörös szőlőt tartalmaz?

Nem, hiszen ez is egy komplex készítmény, a többi HJK gyógynövény kivonathoz hasonlóan. A készítmény alkoholos-vizes kivonatban tartalmazza a vörös szőlő héj és mag mellett a rostkendermag kivonatát egy humin-fulvosavas komplexben.

Melyik Regenerációs Program tartalmazza az Antioxidáns kivonatot?

Két HJK Regenerációs programban is szerepel a HJK Antioxidáns kivonat: Oxidatív Stressz Regenerációs Program és az Immunitási és Allergia Regenerációs Program része.

Milyen esetekben javasolt a vörös szőlő mag és héj?

  • Kiemelkedő antioxidáns hatással bír
  • Jobb alvást és kiegyensúlyozottabb keringést biztosít
  • Szellemi teljesítményt fokozza
  • Bőr rugalmasságának megőrzését segíti

Miért tartalmaz minden HJK gyógynövény kivonat huminsav - fulvosav komplexet?

A készítményeink megalkotása során igyekeztünk minden alapanyagot az emberi szervezet számára leginkább hasznosítható formába helyezni. A közel 3 hétig tartó alacsony hőmérsékleten történő kivonás kedvez a huminsav és fulvosav kelátok képződésének, így minden termékünkben kihasználjuk ezt a rendkívüli hatást.

HJK kivonatok

Több évszázados ismeretanyaggal alátámasztott gyógynövényekből, azok magjaiból készítünk szinergikus hatású folyékony étrend-kiegészítő kivonatokat, melyek a legtermészetesebb formában tartalmazzák a növény minden értékes összetevőjét. A gyógynövények tudományosan összeállított kombinációja létrehozza a szinergiát. Az egységben működő gyógynövények egymás hatását támogatva fejtik jótékony hatásukat, amely így több mint csupán a részek összege.

HJK10 Szinergikus étrend-kiegészítő ital

Szervek regenerációjára, gyógyulás serkentésére, immunrendszer erősítésére, emésztés támogatására, energiaraktárak feltöltésére

HJK Általános Krém

Bőrünk problémáira, mozgásszervi sérülésekre – ficamokra, rándulásokra, gyulladáscsökkentésre, bőr regenerációjára

HJK Tömjén Kivonat

Krónikus ízületi és izomgyulladás tüneteire, ízületi porckopás esetén, fájdalomcsillapításra és gyulladások csökkentésére