Szív- és Érrendszeri Regenerációs Program

  • a vér áramlási tulajdonságainak segítésére

  • vérrögök kialakulása elleni élettani folyamatok támogatására

  • keringési rendszert támogató alapanyagok

61 465 Ft

„Fantasztikus az, amit Önök tesznek azért, hogy az emberek visszatalálhassanak az eredetekhez. Bármi egyéb egészségügyi probléma is merül fel nálam a jövőben, az első lépésem az lesz, hogy Önöknél keresek rá megoldást.”

Ibolya

65 éves

Elsősorban szeretnék köszönetet mondani a termékükhöz, ami segített nekem a hónapokon át tartó betegségemből való felépüléshez. Az önök által összeállított csomag segített az immunrendszerem erősítésében és szemem mielőbbi javulásában. Mindenkinek szívesen ajánlom az Önök által forgalmazott termékeket.

Mészáros Zoltán

„A kúra végére a fájdalmaim jóval ritkábban jelentkeztek, és intenzitásuk is jelentősen csökkent. Természetesen nem álltam le a fogyasztásával, és mára kijelenthetem, hogy a gyomrom rendbe jött, az étvágyam kifogástalan. És ezt nagyon köszönöm Önöknek!”

Imre

58 éves

Javasolt alkalmazás a Szív- és Érrendszeri Regenerációs Programhoz

A programban elsőként  a HJK Fermentált szója kivonatot kell fogyasztani, napi 20ml-es mennyiségben, 10 napig. Ezt követően a HJK Rostkender kivonatot további 10 napig, szintén napi 20ml-es adagolással bevenni.

A program kezdetekor javasolt a HJK10 Szinergikus étrend-kiegészítő ital elkezdése is – párhuzamosan az első ajánlott termékkel – napi 20-25ml adagban. Érdemes az együtt alkalmazott kivonatokat a nap folyamán külön napszakban elfogyasztani!

Javasolt a kúrát évente több alkalommal ismételni!

HJK Fermentált szója kivonat

Vérrögképződés (trombózis) megelőzésére, szívinfarktus, stroke megelőzésének támogatására.

HJK Rostkender kivonat

Szervezet táplálására, szívbetegség kockázatának csökkentésére, menopauzás tünetekre.

HJK 10 Szinergikus étrend-kiegészítő ital

Szervek regenerációjára, gyógyulás serkentésére, immunrendszer erősítésére, emésztés támogatására, energiaraktárak feltöltésére.

Regenerációs Program

A vérrögök világszerte a halálozás legfőbb okai (szívroham és agyvérzés). Mindenfélét megteszünk azért, hogy hosszú, egészséges életet éljünk, de mi lenne, ha többet tehetnénk azért, hogy „megállítsuk a vérrög képződést”?

E-szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

E-Szám mentes

Tartósítószer mentes

Adalékanyag mentes

GMO mentes

Szabadalmaztatott

Érrendszeri betegségekről


Miért is kell tartanunk a vérrögöktől, hiszen egészségesek, netán még fiatalok is vagyunk? Az ülőmunkától, az autóban vagy a repülőn való huzamosabb ülve utazás során, műtétek után, de még sportolás után is, megnő a rögképződés kockázata. A rögképződés kockázatát fokozhatja a gyulladás, fertőzések, bizonyos gyógyszerek, genetikai hajlam, pitvar fibrilláció, foláthiány, stb. Az ereinkbe sem látunk bele, a plakk képződés viszonylag fiatalon már elindul.Ahol a véráramot érfali lerakódás vagy szűkület lassítja, akadályozza, előbb-utóbb vérrögök, ún. trombusok alakulnak ki. Ilyenkor trombózisról beszélünk. A legtöbb szívinfarktus, agyvérzés lényegében trombózis, tehát egy vérrög zár el fontos véredényeket.

Gyakran Ismételt Kérdések

Mikor érdemes elkezdeni egy HJK Regenerációs Programot?

Egy regenerációs program elkezdéséhez nem szükséges különösebb előkészület. Előnyös, ha a szervezet fel van töltve néhány alapvető vitaminnal (főleg C és D vitaminnal), ásványi anyagokkal. Ezt a feltöltést lehet párhuzamosan is indítani a kiválasztott Regenerációs Programmal. Megfelelő folyadékbevitel és minőségi alvásidő szintén támogatja a Regenerációs Programot.

Hogyan válasszam ki melyik programra van szükségem?

A weboldalon található a Nyavalya kereső kvízünk, ahol a 20 kérdésből álló kérdőív kitöltése után, egy konkrét javaslattal segítjük a döntést. A Regenerációs Programok menüpontban pedig részletes leírások olvashatók arról, hogy kinek javasoljuk a programot.

Mennyi ideig kell csinálnom egy Regenerációs Programot?

Egy Regenerációs Program hossza általában 40-50 nap.

Kell-e ismételni a kiválasztott Regenerációs Programot? Ha kell, mennyi idő múlva javasolt? javasolt?

A HJK Regenerációs Programjait érdemes évente további 1-2 alkalommal ismételni.

Több programot is végig lehet csinálni egymás után?

Ha több Regenerációs Programot tervezel elvégezni, célszerű 4-8 hetes szünetet tartani a két program között, hogy elegendő időt adjunk a szervezet regenerációs mechanizmusainak. Több program is választható egy évben, és azok ismételhetők. Ha hosszabb időszak (4-6 hónap) telik el a Regenerációs Programok között, érdemes lehet egy palack HJK10-t elfogyasztani a választott program előtt.

Meg tudom vásárolni kedvezményesen a HJK Regenerációs Programhoz tartozó termékeket?

Igen. A Regenerációs Programokhoz tartozik egy Regenerációs Csomag, amelyet kedvezőbb áron lehet megvásárolni, mint ha az egyes termékeket külön-külön választanánk ki.

HJK Regenerációs Programok

Dohányzás és következményei Regenerációs Program

Aktív és passzív dohányzás esetén, dohányzás által okozott szabadgyök hatás ellen, gyulladáscsökkentő és májregenerációs hatóanyagokkal.

Oxidatív Stressz Regenerációs Program

Felgyorsult öregedési folyamatok lassítására, stressz okozta krónikus gyulladásos folyamatok esetén, csökkenő regenerációs képesség támogatására.

Daganatok megelőzése Regenerációs Program

Daganatos sejtelváltozások kialakulása ellen, anyagcserezavarok okozta „elsavasodás” megelőzésére, gyulladásos folyamatok kontrollálására.